Szabad Hang

Szabad Hang


A hajléktalan emberek úgy érzik, hogy másodlagos állampolgárai ennek az országnak

2019. június 19. - Szabad Hang

Az az Alkotmánybíróság, amely képes kimondani, hogy nincs joga senkinek szegénynek, nincstelennek lenni, az valamit nagyon nem ért abból, hogyan működik egy társadalom, hogyan működik ez az ország – mondja Tóth Fruzsina. Az Utcajogász Egyesület jogásza szerint a testület határozata a Nemzeti…

Tovább

Lakni még van miből, enni már nincs

Akkor is ki lehet venni belőle az ételt, amikor senki sem látja, így azok is élnek a civilek által működtetett ételdoboz kínálta lehetőséggel, akik amúgy szégyellnének sorban állni egy hagyományos ételosztáson. Legtöbbjük a lakhatását még tudja finanszírozni, ennivalóra azonban már nem mindig jut…

Tovább

Én a szabadságomat nem adom fel – hosszú változat

A Máriáról és Lászlóról korábban megjelent videóban látottaknál még többet megtudhatnak, például azt, hogyan ismerkedtek meg, de az is kiderül, milyen autóból adnak pénzt a piros lámpánál, és melyik az, amelyikből soha egy fillért sem. Portrénk rövidebb változata itt tekinthető meg:…

Tovább

Én a szabadságomat nem adom fel

Hogyan működik a párkapcsolat, ha nincs fedél az ember feje fölött? Miért ragaszkodik valaki az erdei kunyhójához, mikor lenne helye a szállón? Van-e kiút a hajléktalanságból? Mária és László betekintést engedett a mindennapjaiba.

Tovább

Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az

Megsemmisíthetik a hajléktalanok holmijait, őket pedig akár elzárással is sújthatják az október 15-től érvényes szabályok szerint, sokuk ennek ellenére nem akar menedékhelyre menni. Riportunkban arra kerestük a választ, mit szólnak a hajléktalanság kriminalizálásához maguk az érintettek.

Tovább
süti beállítások módosítása